A lélek megvilágosít

Devoțional de seară 1 aprilie 2019

„És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között.” (Ef 1:18)

Pál apostol így könyörög Istenhez: „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk az Ő hatalma erejének ama munkája szerint.” (Ef 1:17-19)

Azonban gondolatvilágunknak elő kell készülnie a vizsgálandó igazság jellegének befogadására. Értelmünk szemeinek meg kell világosodniuk, szívünknek és lelkünknek egységbe kell kerülnie Istennel, aki az Igazság. Aki hitszemeivel szemléli Jézust, az nem lát dicsőségre méltót önmagában, mert elméjét és szívét az Üdvözítő dicsősége ragyogja be. Felismeri szent vérének engesztelő hatását, és a bűnöktől való szabadulás hálával tölti be szívét.

Mivel megigazult Krisztusban, ez arra „kényszeríti” az igazság befogadóját, hogy teljesen átadja magát Istennek. Bekerül Krisztus iskolájába, hogy tanuljon Tőle, aki szelíd és alázatos szívű. Isten szeretetének felismerése betölti szívét, és ő így kiált fel: „Ó, micsoda szeretet, micsoda leereszkedés!” Mivel hittel ragadja meg a gazdag ígéreteket, isteni természet részesévé válik. Szívébe – melyből kiűzte az ént – az élet folyamai ömlenek és felragyog benne az Úr dicsősége. Mivel állandóan Jézusra tekint, az emberi egybeolvad az istenivel, s így a hívő az ő hasonlatosságára változik át. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3:18)

Az emberi természetet felváltja az isteni. Csak a lelki szem tudja érzékelni ezt a dicsőséget, mert mintegy fátyol takarja, és rejtély fedi, míg a Szentlélek éleslátást nem ad a léleknek. (Review and Herald, 1896. február 18.) 99

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro