A világ világossága

Devoțional de seară 2 iunie 2019

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” (Mt 5:14)

A keresztény elvek iránti hűség arra szólít minket, hogy aktívan szolgáljunk Istennek. Akik nem használják fel tálentumaikat Isten ügyében és munkájában, azok nem fognak részesülni E130Jézussal az ő dicsőségében. Minden léleknek – aki elfogadja Isten kegyelmét – fényt kell árasztania. Sokan állnak a sötétségben, mégis milyen nyugodtak, könnyelműek és békések ebben a vonatkozásban! Ezrek élvezik a nagy világosságot és a drága lehetőségeket, mégsem tesznek semmit befolyásukkal vagy pénzükkel, hogy világosságot árasszanak másokra. Még azt a kötelességüket sem teljesítik, hogy saját lelkükben megőrizzék az Isten iránti szeretetet, hogy ne legyenek terhére egyházuknak. Az ilyen ember a mennyben is csak teher és kolonc lenne. Az ilyen lelkeknek Krisztus, az igazság és saját érdekükben is fel kellene serkenniük és szorgalmasan dolgozniuk az örökkévalóságért. Krisztus helyet készít a mennyben azoknak, akik az Isten Igéjében lefektetett követelmények szerint élnek.

Isten azt parancsolja Krisztus minden igazi követőjének, hogy a világ világossága legyen a bűn sötétjében élő lelkek érdekében, akikért Ő meghalt. A nagy munkában Isten megtette a maga részét, s most követőinek együttműködésére vár. Isten tökéletesen kidolgozta a megváltás tervét. Felajánlotta Jézus Krisztus vérét a világ számára. 

Isten Igéje tanácsokkal, feddésekkel, figyelmeztetésekkel, ígéretekkel és bátorító igékkel szolgál az embereknek, s a Szentlélek hatékonysága megnövekedett, hogy segítse őket minden erőfeszítésükben. E nagy világosság ellenére is a világ továbbra is a sötétségben tévelyeg, eltemeti a vétek és a bűn.

Ki lesz az Úr munkatársa, hogy ezeket a lelkeket megnyerje az igazságnak? Ki adja át nekik az üdvösség jó hírét? Isten világossággal és igazsággal megáldott népének a kegyelem hírnökének kell lennie. Tevékenységüknek az isteni áramkörbe kell bekapcsolódnia. Legkomolyabb erőfeszítéseiket kell bevetniük. Isten önmegtagadó, önfeláldozó munkatársaivá kell válniuk, Jézust követve, aki a mi érdekünkben lett szegénnyé, hogy szegénysége által mi gazdagokká lehessünk. (Review and Herald, 1887. március 1.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro