Egyszerű embereket is felhasznál a szolgálatra

Devoțional zilnic 19 iulie 2019

„Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1Sám 16:7)

Közel van alázatos, szerény követőihez, és elfogadja őket, mert bennük a legdrágábbat látja: ők az élet viharában, a versengésben megálltak, és a különböző kísértéseknek is ellenállnak.

A Mesterért végzett munkánk célja az legyen, hogy a bűnösök megtérése által neve megdicsőüljön. Akik azért munkálkodnak, hogy maguknak szerezzenek dicséretet, azokról Isten nem vélekedik elismerően.

Az Úr sok lelki ajándékot használ fel a bűnösök megmentéséért végzett munkában. A jövőben, egyszerű emberek a Szentlélek befolyása alatt elhagyják addigi munkájukat, hogy elinduljanak és hirdessék a kegyelem utolsó üzenetét. Erőt kapnak, felbátorodnak, s amilyen gyorsan csak lehet, felkészülnek a munkára, hogy erőfeszítéseiket siker koronázza.  Láthatatlan, mennyei küldöttekkel működnek együtt, mert készek az Úrnak szolgálni ott, ahova elküldi őket. Istennel együtt munkálkodnak, testvéreik pedig imádkozzanak értük, amint elindulnak, hogy eleget tegyenek a nagyszerű megbízásnak. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy visszatartsa az ilyen munkásokat. Ők a legnagyobb tiszteletet érdemlik meg. Semmilyen gúnyos megjegyzést sem tehetünk, mert a világ elmaradott és nehezen megközelíthető országaiba mennek, hogy elhintsék az evangélium magvát. (Review and Herald, 1907. július 4.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro