„Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1Sám 16:7)
Közel van alázatos, szerény követőihez, és elfogadja őket, mert bennük a legdrágábbat látja: ők az élet viharában, a versengésben megálltak, és a különböző kísértéseknek is ellenállnak.
A Mesterért végzett munkánk célja az legyen, hogy a bűnösök megtérése által neve megdicsőüljön. Akik azért munkálkodnak, hogy maguknak szerezzenek dicséretet, azokról Isten nem vélekedik elismerően.
Az Úr sok lelki ajándékot használ fel a bűnösök megmentéséért végzett munkában. A jövőben, egyszerű emberek a Szentlélek befolyása alatt elhagyják addigi munkájukat, hogy elinduljanak és hirdessék a kegyelem utolsó üzenetét. Erőt kapnak, felbátorodnak, s amilyen gyorsan csak lehet, felkészülnek a munkára, hogy erőfeszítéseiket siker koronázza. Láthatatlan, mennyei küldöttekkel működnek együtt, mert készek az Úrnak szolgálni ott, ahova elküldi őket. Istennel együtt munkálkodnak, testvéreik pedig imádkozzanak értük, amint elindulnak, hogy eleget tegyenek a nagyszerű megbízásnak. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy visszatartsa az ilyen munkásokat. Ők a legnagyobb tiszteletet érdemlik meg. Semmilyen gúnyos megjegyzést sem tehetünk, mert a világ elmaradott és nehezen megközelíthető országaiba mennek, hogy elhintsék az evangélium magvát. (Review and Herald, 1907. július 4.)
Ellen G. White