… Isten családjának legfiatalabb tagjait is

Devoțional zilnic 13 mai 2019

„És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!” (Préd 12:3)

Az Atya a gyermekeknek és a fiataloknak is biztosítja Jézus Krisztus által ugyanazokat az áldásokat, melyeket a több tapasztalattal rendelkezők kaptak meg. Amikor az Úr látja, hogy a fiatalok Jézus életét és tanításait tanulmányozzák, elküldi angyalait, hogy vigyázzanak rájuk, őrizzék őket minden útjukban, ahogy Jézushoz, szeretett Fiához is elküldte angyalait, hogy őrködjenek felette. Angyalok kísérték Jézust, amikor Isten Szentlelkének irányításával a földön járt, hogy mennyei Atyja akaratát cselekedhesse és megfelelő, példaértékű jelleme legyen, melyet a gyermekek és fiatalok is követhetnek. Ő arra vágyott, hogy életében mindig azt tudná tenni, amit Isten jóváhagy. Jézus tudta, hogy a mennyei könyvekbe feljegyeznek minden egyes jótettet, minden kedves cselekedetet és a gyermekek részéről is minden engedelmes tettet az édesapa és az édesanya irányában.

Akik tisztelik szüleiket, azok learatják jutalmukat akkor, amikor beteljesedik rajtuk az ígéret, hogy hosszú ideig élnek a földön, amit az Úr, az ő Istenük ad nekik. A gyermekeknek mindig jót kell tenniük és imádkozniuk kell azért, hogy Jézus érdemei által az Úr adja nekik kegyelmét, értelmét és jellemének szépségét. Isten egyetlen áldást sem tart vissza, mely ahhoz szükséges, hogy a gyermekek és ifjak jellemét a mennyei mintára csiszolja, melyet Jézus mutatott be fiatal korában. A gyermekek kérjék Jézus jellemének szépségét egyszerű, bízó hittel az Ő nevében, ahogy a fiú kér szívességet földi szülőjétől.

Drága gyermekek és ifjak! Nektek új szívre van szükségetek! Kérjétek azt Istentől. Ő így szól: „És adok néktek új szívet…” (Ez 36:26) Ha akarata szerint kértétek, ne kételkedjetek abban, hogy megkapjátok, mert amit Isten megígért, azt be is fogja tartani. Ha őszinte, töredelmes szívvel jöttök hozzá, nem kell félnetek attól, hogy túl merészek vagytok, ha olyat kértek, amit Isten megígért. Akkor vagytok merészek, ha olyan dolgokat kértek, melyek önző hajlamaitok kielégítésére valók; s földi dolgokat, melyeket az emberek élveznek. Ha azonban lelki áldásokat kértek, melyekre oly nagy szükségetek van ahhoz, hogy Krisztus hasonlatosságára alakítsátok jellemeteket; akkor az Úr biztosít afelől, hogy olyan ígéretre hivatkoztok, melyet teljesíteni fog. (Youth’s Instructor, 1894. augusztus 23.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro