Istentől kapott hit

Devoțional de seară 5 iulie 2019

„Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által.” (1Kor 12:9)

A hit is Isten ajándéka. Hit által megérti és elfogadja az ember Isten szavát, s szívében elkötelezi magát Isten szolgálatára. Kit illet az ember értelme és szíve, ha nem Istent? Hit által Istennek ajánljuk fel a Tőle kapott értelmünket és energiánkat. Mindazonáltal, akik gyakorolják a hitet, nem önmaguknak szereznek jó hírnevet. Azoknak, akik olyan szilárdan hisznek a mennyei Atyában, hogy határtalan bizalommal fordulnak hozzá; akik hit által a síron túl is elérik az örökkévalóságot, hitvallást kell tenniük Teremtőjüknek: „Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked.”

Senkinek sincs joga arra, hogy önmagát sajátjának tekintse. Senki sem birtokol semmi jót, amit magáénak nevezhet. Mindenki és minden az Úr tulajdonát képezi. Minden, amit az ember a menny ajándékaként megkaphat, az is az Úré. Bármilyen ismerettel is rendelkezik, mely segíti, hogy Isten ügyében intelligens munkásként tevékenykedjék, azt is az Úrtól kapta, és tovább kell adnia embertársainak, hogy ezáltal ők is értékes munkások lehessenek. Akire Isten rendkívüli ajándékokat bízott, annak vissza kell vinnie az Úr tárházába azokat, amiket Tőle kapott, az Ő áldásaiból származó javakat osztogatván másoknak ingyen. És Isten így tudja őt megtisztelni és megdicsőíteni…

A menny által adományozott tehetségek nem szolgálhatnak önös érdekeket. Minden energiánk, adottságunk egy-egy talentum, melyek Isten dicsőségét szolgálják azáltal, hogy kamatoztatjuk az Ő szolgálatában. A lelki ajándékokat be kell fektetni a kincstárakba, hogy az Úr kamatostul visszakaphassa a néki járó részt. A talentumokat szolgálatra kaptuk; nemcsak azért, hogy önmagunkban megnyerőek legyünk, hanem hogy másokat is tanítsunk, akiknek bizonyos fokig hiányosságaik vannak. (Review and Herald, 1904. december 1.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro