„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pt 1:19)
A Biblia íróinak üzeneteiket emberi nyelven kellett átadniuk. A Bibliát emberek írták. Ezeket az embereket a Szentlélek ihlette. Az emberi nyelv tökéletlen; és az emberi elme bűnre való hajlama miatt szívesen elkerüli az igazságot. Ezek miatt, hogy sokan úgy olvassák és értelmezik a Bibliát, ahogyan nekik jól esik. Nem a Bibliát nehéz megérteni. A szembenálló politikusok is érvelnek a törvénykönyv egyes törvényeivel szemben, és ellentétes nézeteket vetnek fel mind saját folyamodványaikban, mind ezekben a törvényekben.
A Szentírást nem egy megnyilatkozás töretlen láncolataként kapták az emberek, hanem részenként került az egymást követő nemzedékekhez, amikor az isteni Gondviselés megfelelő alkalmat talált az ember ihletésére más-más helyen és időben. Ezek az emberek a Szentlélek vezetése alatt kezdtek el írni. Mert először van a rügy, azután a virág és végül a gyümölcs; „terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban”. (Mk 4:28) Pontosan így jutottak el hozzánk is a bibliai megnyilatkozások.
A Szentírásra nem mindig jellemző a tökéletes sorrend és a nyilvánvaló egység. Krisztus csodatételei sem pontos sorrendben vannak leírva, csak megtörtént eseményekként, melyek bizonyították Krisztus hatalmának isteni megnyilatkozásait. A bibliai igazságok olyanok, mint az elrejtett igazgyöngyök. Kutatni kell utánuk, fájdalmas erőfeszítéseket kell tenni értük. Azok, akik felületesen tanulmányozzák a Szentírást felszínes ismereteikkel – melyet ők nagyon mélynek gondolnak -, leginkább csak a Biblia ellentmondásairól beszélnek, megkérdőjelezvén a Szentírás tekintélyét. De mindazok, akik összhangban élnek az igazsággal és a kötelességekkel, olyan szívvel fogják kutatni a Szentírást, amely kész az isteni sugallatok befogadására. (Selected Messages, 1. kötet, 19-20. oldal).
Ellen G. White