„Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12:14)
Isten öröktől fogva a szentségre hívta el az embert. „Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek.” (1Thess 4:3) Szavának visszhangja eljut hozzánk, mindig azt ismételve, hogy „Szentebb, még szentebb”, erre nekünk mindig így kell válaszolnunk: „Igen, Uram, még szentebb.”
Senki sem kapja a szentséget elsőszülöttségi jogként vagy ajándékképpen egy másik embertől. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik elfogadják a Megváltót, Isten fiaivá lesznek. Lelki gyermekeivé válnak, újjászületnek, megújulnak igazságban és valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozik. Tisztább értelemmel vizsgálják az örökkévalóság dolgait. Isten befogadta őket családjába és átalakultak az ő hasonlatosságára, Lelke által átalakultak dicsőségről dicsőségre. Leghőbb szeretetük eddig önmagukra irányult, ezután Isten és Krisztus iránti szeretetük a legfontosabb számukra.
„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5:1) A megigazulás bűnbocsánatot jelent. Azt jelenti, hogy a lélek – megtisztulva a holt cselekedetektől – felkészül arra, hogy elfogadja a megszentelődés ajándékát. Isten elmondta nekünk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy elnyerjük ezt az áldást. „…félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.” (Fil 2:12-15)
Az Isten iránti szeretet, melyet szívünkben ápolunk, és szavainkkal, tetteinkkel kinyilvánítunk, minden másnál többet fog tenni az emberi lelkek felemeléséért és nemessé tételéért. Krisztus életében ez a szeretet teljességre jutott és tökéletesen kifejeződött. Krisztus keresztjén a Megváltó engesztelést szerzett az elbukott emberiség részére. A szentség ennek az áldozatnak a gyümölcse, mert Ő meghalt értünk, hogy mi ezt a nagy ajándékot elnyerhessük. Jézus Krisztus vágyik arra, hogy ránk árassza ezt az ajándékát. Vágyik arra, hogy természetének részeseivé tegyen bennünket. Vágyik arra, hogy megmentse azokat, akik a bűn miatt elszakadtak Istentől. Arra szólítja fel őket, hogy válasszák az ő szolgálatát, rendeljék alá magukat teljesen az ő irányításának és tanulják meg tőle, hogyan cselekedjenek Isten akarata szerint. (Signs of the Times, 1902. december 17.)
Ellen G. White