A mennyei örökség

„Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra.” (1Pt 1:4)
Krisztus éppen tanított, és szokás szerint a tanítványain kívül mások is köréje gyűltek… Sokan azonban csak önző célból vágytak a Menny áldására. Tapasztalták ugyanis, hogy Krisztus milyen csodálatosan megvilágítja az igazságot… Szerettek volna olyan képességet kapni tőle, amellyel földi ügyeiket könnyebben intézhetnék.
„Monda pedig néki egy a sokaság közül: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” (Lk 12:13). Miközben Krisztus ünnepélyes dolgokat tanított, ez az ember elárulta, hogy milyen önző. Szívesen elfogadott volna az Úrtól olyan képességet, amellyel saját földi ügyeit előrevihette volna. A lelki igazságok azonban nem érintették meg az értelmét és szívét… [Jézus] az isteni szeretet kincseit tárta elé. A Szentlélek rá akarta bírni, hogy fogadja el „a romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan” örökséget (1Pt 1:4), [de] ő tekintetét a Földre szegezte…
Krisztus földi küldetése ekkor már majdnem lejárt. Csak néhány hónap maradt hátra, hogy befejezze azt, amiért eljött, a kegyelem országának megalapítását. Az emberi kapzsiság el akarta vonni a munkájától, hogy egy darab föld miatt vitába keverje. Jézust azonban nem lehetett eltéríteni a küldetésétől. Ez volt a válasza: „Ember, ki tett engem köztetek bíróvá, vagy osztóvá?”… Krisztus valójában ezt mondta: Nem az én feladatom, hogy ilyen vitában igazságot tegyek. Ö másért jött; azért, hogy hirdesse az evangéliumot, és az evangélium prédikálásával az emberek figyelmét az örök valóságra irányítsa…
Amikor a tizenkettőt szolgálatba küldte, ezt mondta: „Elmenvén pedig, prédikáljatok, mondván: elközelített a mennyeknek országa…” (Mt 10:7-8) A tanítványok feladata nem az emberek földi ügyeinek rendezése volt, hanem az, hogy az Istennel való megbékéléshez vezessék őket. Ezzel a munkával az emberiség áldását szolgálhatták. Krisztus az egyetlen gyógyír az emberek bűnére és fájdalmára. Csakis kegyelmének evangéliuma orvosolhatja a társadalmat átokkal sújtó bajokat… Csak Ő ad szerető szívet a bűnös szív helyett.

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro