Amikor már túl késő

„Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úr beszédét, de nem találják meg.” (Ámós 8,11–12)
„Amint az irgalom édes hangja elhalt, félelem és rettegés vett erőt a gonoszokon. Hallották a rettenetes szavakat: Túl késő, túl késő!” (Early Writings [Korai írások], 281. o.)
„Krisztus a kereszten érezte azt, amit a bűnösök éreznek majd, amikor Isten haragjának poharai kitöltetnek rájuk. Fekete kétségbeesés, mint a halotti lepel húzódik bűnös lelkükre, és akkor teljes mértékben ráébrednek a bűn rettenetes voltára.” (Signs of the Times, 1883. február 15.)
„Akik eddig semmire sem becsülték Isten szavát, most egyik tengertől a másikig vándorolnak, északtól napkeletig, hogy keressék az Úr szavát. Az angyal így szólt: Nem fogják megtalálni. Éhség van a Földön – nem kenyérre éheznek, s nem vízre szomjaznak, hanem az Úr szavainak meghallására. Ó, mit nem adnának most Isten egyetlen elismerő szaváért!…
A gonoszok közül sokan dühöngtek, amikor el kellett szenvedniük a csapásokat. Rettenetes jelenet volt ez. A szülők keserű szemrehányásokkal illették gyermekeiket, s a gyermekek szüleiket, a testvérek hasonlóképpen vádolták egymást a nyakukba szakadó szerencsétlenségért… Az emberek elkeseredett gyűlölettel fordultak lelkészeik ellen, ilyen szemrehányásokkal: »Ti nem figyelmeztettetek bennünket! Azt hirdettétek, hogy a világ mindaddig fennáll, amíg mindenki meg nem tér, és azt kiáltottátok: béke, béke, béke, elnyomtatok bennünk minden félelemérzetet! Nem szóltatok nekünk erről az óráról, azokat pedig, akik fi gyelmeztettek minket, fanatikusoknak és rossz embereknek neveztétek, akik romlásba sodornak bennünket.« Láttam, hogy a lelkészek nem menekülhettek meg Isten haragjától. Szenvedésük tízszerte nagyobb volt, mint népüké.” (Early Writings [Korai írások], 281–282. o.)
„Abban az időben, amikor Isten ítéletei irgalom nélkül hullanak, a gonoszok előtt milyen irigylésre méltó azok helyzete, akik a Magasságos rejtekében lakoznak – ott, ahol az Úr rejti el mindazokat, akik szerették Őt és engedelmeskedtek parancsolatainak.” (HNA Biblia-kommentár III., 1150. o.)