Jutalom és büntetés

„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” (Mát 25,34)
„Az Üdvözítő elénk tárja az utolsó ítélet jelenetét, amikor majd jutalmat ad a jobb keze felől állóknak, és kárhoztató ítéletet mond a bal kezénél állók felett. Az igazakat úgy mutatják be, mint akik csodálkoznak azon, hogy tetteikért most olyan csodálatos jutalomban részesülnek. Szívükben él Krisztus, a Szentlélek hatja át őket, tudatos erőfeszítésük nélkül. Szolgálták Krisztust szentjei személyében, így biztos a jutalmuk. De nem a jutalomra néztek, annak várása egyáltalán nem szerepelt indítékaik között. Amit tettek, Krisztus és felebarátaik iránti szeretetből tették. Krisztus azonosítja magát a szenvedő emberiséggel, és minden cselekedetüket, amit az emberek iránti együttérzésből és részvétből tettek, úgy számítja be, mintha Vele tették volna…
Alázatosan meg kell becsülnünk a mennyei jutalmat, értékelnünk kell az áldás ígéretét. De tökéletes bizalommal kell viseltetnünk Jézus Krisztus iránt, és el kell hinnünk, hogy cselekedeteink szerint jutalmaz majd minket. Isten ajándéka az örök élet, de Jézus nem akarja, hogy a jutalom miatt aggódjunk. Ő azt kívánja, hogy cselekedjük Isten akaratát, mert ez a helyes, tekintet nélkül mindarra, amit nyerhetünk…
Azok nyernek majd bőséges jutalmat, akik a szegényekért, az árvákért, azelnyomottakért munkálkodtak, gyengéd szeretettel. Akik szelíd és alázatos lelkülettel, krisztusi lelkülettel sok apró dolgot tesznek, hogy segítsenek a körülöttük élőkön, és ezért semmit sem várnak cserébe, végül meglepődnek, mert Krisztus észrevett minden szót, amivel a csüggedőt vigasztalták, és látta a szegények megsegítésére adott legkisebb ajándékot is, ami az adományozó részéről önmegtagadást igényelt. Az Úr mértéket vesz a lelkületről, és aszerint jutalmaz. Az Úr előtt a tiszta, alázatos, szeretetteljes gyermeki lelkület teszi értékessé az áldozatot.” (Review and Herald, 1894. július 3.)