Krisztus halála

„Aki a mi bűnünket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnnek meghalván, az igazságnak éljünk, akinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1Pt 2:24)
Amikor a tanítványok elképzelése szerint Uruknak Dávid trónjára kellett volna ülnie, népe megragadta, mint gonosztevőt, megostorozta, kigúnyolta, elítélte, és a Golgota keresztjére feszítette…
Azok a kijelentések, amelyeket a tanítványok az Úr nevében tettek, minden részletükben helyesek voltak; és az események, amelyekre előremutattak, beteljesedtek. „Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa”(Mk 1: 15) – mondták… És „Isten országa”, amelynek közeledtét a tanítványok hirdették, Krisztus halála által jött létre. Ez az ország, a hiedelemmel ellentétben, nem földi birodalom volt. Nem is az eljövendő… örökkévaló ország, amelyben „minden hatalmasság néki szolgál, és engedelmeskedik” (Dán 7:27). Az „Isten országa” kifejezés jelzi mind a kegyelem, mind a dicsőség országát…
A kegyelem országa közvetlenül az ember bukása után jött létre… Ténylegesen azonban csak Krisztus halálakor valósult meg. A Megváltó… még az után is visszaléphetett volna a Golgota áldozatától, hogy földi misszióját elkezdte. A Gecsemánéban a fájdalom kelyhe megremegett a kezében. Még akkor is letörölhette volna homlokáról a véres verítéket, és hagyhatta volna, hogy a vétkes emberiség elpusztuljon a saját gonoszsága miatt… Amikor a Megváltó feláldozta életét, és elhaló lélegzettel így kiáltott: „Elvégeztetett!”, a megváltás tervének megvalósulása biztosított lett. A megváltás ígérete, amelyet a bűnös pár az Édenben kapott, megkapta isteni pecsétjét. A kegyelem országa, amelyet Isten előzőleg megígért, létrejött.
Krisztus halála, tehát pontosan az az esemény, amelyet a tanítványok reményük végső megsemmisülésének tartottak, tette ezt a reményt örökre biztossá… Az az esemény, amely gyászba borította, és kétségbe ejtette őket, nyitotta meg a remény ajtaját Ádám minden gyermeke előtt, és minden korban ebben összpontosult Isten hűséges gyermekeinek eljövendő élete és örökkévaló boldogsága.

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro