Legfőbb kötelességünk

„Hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6:33)
Akik hallgatták Jézus szavait, még most is egy földi királyság eljövetelének bejelentését várták. Jézus a Menny kincseit tárta fel előttük, de az ő gondolataikat ez a kérdés foglalkoztatta: „Vajon a vele való kapcsolatunk mennyiben mozdítja elő földi terveink megvalósulását?” Jézus megmagyarázta nekik, hogy ha minden gondjukat a világ dolgaira fordítják, akkor a körülöttük élő pogány nemzetekhez hasonlítanak… 
„Mindezeket a pogányok kérdezik – mondta Jézus.” (Lk 12:30) – Én azért jöttem, hogy a szeretet, az igazság és a béke országát hirdessem nektek. Tárjátok ki a szíveteket, fogadjátok be ezt az országot, és annak szolgálatát tegyétek legfőbb törekvésetek tárgyává. Noha ez az ország lelki ország, mégsem kell félnetek attól, hogy földi szükségleteitek kielégítetlenül maradnak…”  
Jézus nem mondja, hogy szükségtelen dolog létfenntartásunkért fáradoznunk, csak azt tanítja, hogy mindenben Ő legyen számunkra a kezdet és a vég. Ne kezdjünk olyan dologba, ne törekedjünk olyan cél elérésére, és ne keressünk olyan élvezetet, amely által meggátolhatnánk Krisztus szentségének a jellemünkben és életünkben való kialakulását. Amit teszünk, mindent tiszta szívből és az Úrért tegyük.
Amíg Jézus e Földön járt-kelt, megszentelte az életet a legapróbb részleteiben is, mert az emberek előtt szüntelenül Isten dicsőségét nyilatkoztatta ki, és mindent Atyja akaratának rendelt alá. Ha követjük példáját, ígérete ránk is érvényes lesz, miszerint mindaz, amire az életben szükségünk van, megadatik nekünk. Szegénység vagy jólét, betegség vagy egészség, egyszerűség vagy műveltség, mind-mind olyan körülmény, amelyben kegyelmének ígérete szerint gondot visel ránk. 
A nehézség nem akadály az olyan ember előtt, aki elhatározta, hogy mindenekelőtt Isten országát és annak igazságát keresi… Miközben feltekint Jézusra… maga is készségesen viseli el a megvetést és gúnyt. Ő pedig, akinek Igéje igazság, megígérte segítségét és kegyelmét minden körülmény között. Örökkévaló karjai ölelik át azt, aki hozzá fordul segítségért. Bizton nyugodhatunk oltalmában, és elmondhatjuk: „Amikor félnem kellene is, én bízom tebenned.” (Zsolt 56:3)