„Méltó a Bárány…”

„És ha mondja néki valaki: Micsoda ütések ezek a kezeiden? Azt mondja: Amiket az én barátaim házában ütöttek rajtam.” (Zak 13,6) „»Láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt.« (Jel  21,1)
A tűz, amely a gonoszokat megemészti, megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát… A bűnnek egyetlen emléke marad: Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn  kegyetlenségének semmi emléke nem marad, de láthatók lesznek a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén… A megdicsőült Krisztust szemlélve a próféta így szól: »Ragyogása mint a napé, sugarak támadnak mellőle, és ott van az Ő hatalmának rejteke.« (Habakuk 3,4) Az Üdvözítő megsebzett oldalából folyó vér békéltette meg az embert Istennel. Ott van Krisztus dicsősége, ott van az »Ő hatalmának rejteke«. A Megváltó áldozata »elégséges… a megtartásra«, ezért arra is van hatalma, hogy megsemmisítse azokat, akik Isten irgalmát semmibe vették.
Jézus a megalázás nyomait a legmagasabb érdemjelként viseli. A Golgota sebei a Megváltót dicsőítik, és hatalmát hirdetik az örök korszakokon át. (…) A megváltottak az örökkévalóságon át tanulmányozzák Krisztus keresztjét, és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust látják. Soha nem felejtik el, hogy Ő, aki hatalmával teremtette és fenntartotta a roppant tér megszámlálhatatlan világát, Isten szeretett Fia, a menny Felsége, akit kérubok és fénylő szeráfok imádnak, megalázta magát, hogy fölemelhesse az elbukott embert. Viselte a bűn átkát és szégyenét, Atyja arcának elrejtőzését, mígnem az elveszett világ szenvedése miatt szíve megrepedt, és életét adta a Golgota keresztjén. A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét, és megalázta magát. Amikor az üdvözültek Megváltójukra néznek, és arcán meglátják az Atya örök dicsőségét; amikor trónjára tekintenek, amely öröktől fogva mindörökké létezik, s megértik, hogy országának soha nem lesz vége, felzendül lelkes énekük: »Méltó, méltó a Bárány, akit megöltek, és aki végtelenül drága vérén megváltott minket Istennek!«” (A nagy küzdelem, 674. o., 651–652. o., Korszakok nyomában, 598., 578–579. o.)