Isten nem képességeink szerint fogad el bennünket, hanem azért, mert segítségét várva keressük az Ő orcáját. Isten nem úgy lát, ahogy az emberek. Nem a megjelenés alapján ítél meg bennünket. A szíveket vizsgálja, és igazságosan ítél. „Hanem erre tekintek én – szól az Úr -, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi.” (Ésa 66:2)
Ő egyháza lelki vezetője, és azt szeretné látni, hogy a tagok egy szívvel s lélekkel határozzák el, hogy siettetik Isten országának eljövetelét. Munkásai, akik egyben örökösei is, a Nagy Tanítótól kapták megbízatásukat. Különböző talentumú és képességű embereket hív el erre a munkára. Néhányan talán nem olyanok, akiket te is választanál, de a tapasztalatok alapján megláthatod, hogy Isten felmagasztalja azokat az embereket, akiket te magad alsóbbrendűnek tartottál.
Amikor majd az ítéletkor a könyvek megnyittatnak, sokan meglepődnek azon, hogy Isten hogyan ítéli meg a jellemet. Felismerik majd, hogy Isten nem az ember szemével lát és nem az emberek szerint ítél. A szívünket olvassa. Tudja a cselekedetek indítékait, és méltányol minden hűséges erőfeszítést, amit érte tettünk. Az Úr sokféle lelki ajándékot használ fel az Ő művében. Egyetlen munkás se gondolja, hogy az ő ajándéka a másikénál feljebbvaló. Engedjük, hogy Isten ítéljen. Próbára teszi, majd megjutalmazza munkásait, és igazságosan ítélkezik képességeik felett. Az egyházban különböző lelki ajándékokat helyezett el, hogy megfeleljenek a különböző felfogású emberek elvárásainak, akikkel munkásai kapcsolatba kerülnek.
Az Úr mindenkinek adott feladatot, s ezt mindenkinek meg is kell cselekednie. Nincs mindenkinek ugyanaz az ajándéka vagy készsége. Mindannyiunknak naponta éreznünk kell a Szentlélek átformáló erejét, hogy sok gyümölcsöt teremjünk az Úrnak. A munka eredményessége nem az igehirdetőtől függ. A lelkész mögött álló láthatatlan munkás győzi meg a lelkeket, és vezeti őket megtérésre. (Bible Training School, 1909. november 1.)
Ellen G. White