A Bárány vére által

Devoțional de seară

„És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig.” (Jel 12:11)

Gondolkodjunk el drága Megváltónk életén és értünk átélt szenvedésein! Figyeljünk arra, hogy ha nem vagyunk hajlandók kitartani a próbában, a nehézségekben és a konfliktusokban, ha nem vagyunk hajlandók részt vállalni Krisztus szenvedéseiben, akkor nem találhat majd méltónak arra sem, hogy az Ő trónján üljünk!

Minden szükséges készen áll ahhoz, hogy megvívjuk a csatát hatalmas ellenségünkkel és hogy egyetlen pillanatra se engedjünk kísértéseinek. Tudjuk, hogy saját erőnk nem elég a győzelemhez. Krisztus azonban megalázta magát és magára vette természetünket, ismerős volt szükségleteinkkel és elviselte a legnehezebb kísértéseket, melyeket embernek valaha is el kellett viselnie; s ezzel legyőzte az ellenséget, visszautasította kísértő szavait, hogy az ember megtanulja Tőle, hogyan kell győznie. Olyan testet öltött magára, amilyen a miénk, és minden tekintetben elszenvedte, amit embernek el kell szenvednie, sőt még annál többet is. Soha nem szenvedhetünk annyit, mint Krisztus, mert Ő nem egy ember bűnét, hanem az egész világ bűneit hordozta. Ő elviselte a megaláztatást, a gúnyt, a szenvedést és a halált, hogy mi – az ő példáját követve – örökölhessünk mindent.

Krisztus a mi példaképünk, a tökéletes és szent példakép, akit követnünk kell. Soha nem lehetünk azonosak a példaképpel, de képességünk szerint követhetjük Őt és hasonlóvá válhatunk hozzá. Ha gyámoltalanul elbukunk, szenvedünk a felismeréstől, hogy bűnösek vagyunk, ha megalázzuk magunkat Isten előtt, ha lesújtott lélekkel, őszinte bűnbánattal és töredelemmel jövünk hozzá; ha buzgó imánkat ajánljuk fel Istennek Krisztus nevében, akkor olyan biztosak lehetünk abban, hogy az Atya elfogad minket, amilyen őszinte volt lelkünk átadása Neki. Legbensőnkben el kell ismernünk, hogy saját erőfeszítéseink bár szükségesek, de teljesen haszontalanok, mert csak a Győztes nevében és erejével szerezhetünk diadalt. (Review and Herald, 1895. február 5.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro
Leave a CommentSubmit