„Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal,
és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét.
Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább
engedni, hogynem az embereknek.” (ApCsel 5:28-29)
Hallottam azokat, akik felöltötték fegyvereiket, hogy nagy erővel, hatásosan szólták az igazságot. Láttam azokat is, akik meg voltak kötözve; feleségeket férjük, gyermekeket pedig szüleik kötöztek meg. Az őszinték, akiket visszatartottak vagy nem is engedték nekik meghallani az igazságot, most buzgalommal ragadták meg a hirdetett igazságot. Hozzátartozóiktól való minden félelmük elszállt. Egyedül az igazságot magasztalták.
Kedvesebb és értékesebb volt ez életüknél is. Éhezték és szomjazták az igazságot. Megkérdeztem, mi okozta ezt a nagy változást? Egy angyal válaszolt: „A késői eső. Az Úr színétől jövő felüdülés. A harmadik angyal hangos kiáltása.”
Nagy erő kísérte a választottakat. Az angyal így szólt: „Nézzétek!” Figyelmemet a gonoszokra, a hitetlenekre fordítottam. Mindnyájan megzavarodtak. Isten népének buzgalma és ereje felindította és haragra gerjesztette őket. Zavar, bizonytalanság volt minden oldalon. Láttam, hogy intézkedéseket foganatosítottak eme csapat ellen, kiknél Isten ereje és fénye volt. A sötétség sűrűsödött körülöttük, de ők megálltak; és miközben Őbenne bíztak, Isten jóváhagyása kísérte őket. Láttam, hogy mindez meghökkentette a gonoszokat.
Utána hallottam őket őszintén Istenhez kiáltani. Kiáltásuk nem szűnt meg sem éjjel, sem nappal. Ezeket a szavakat hallottam: „Legyen meg Uram a Te akaratod! Ha nevedet megdicsőítheti, rendelj menekülési utat néped részére! Szabadíts ki a pogányok közül, akik körbefogtak minket! Halálra ítéltek minket; de karod szabadulást hozhat nekünk.” Ezek azok a szavak, amelyeket fel tudok idézni. Úgy tűnt, hogy teljesen tisztában vannak méltatlanságukkal, és tökéletesen alávetették magukat Isten akaratának. Mégis, kivétel nélkül mindannyian őszintén könyörögtek és küzdöttek – Jákóbhoz hasonlóan – a szabadulásért. (Review and Herald, 1857. december 31.)
Ellen G. White