A Gyógyító ajándéka nem helyesíti a kórházakat

Devoțional de seară

„Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság. És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik.” (Lk 5:13-14)

Néhányan gyakran tesznek ilyen megjegyzéseket: Miért bízunk annyira az orvosokban? Miért nem imádkozunk olyan csodával határos gyógyulásokért, mint azt annak idején Jézus korában tették? Munkánk történelmének kezdetén sokan meggyógyultak imádság által. És néhányan, miután meggyógyultak, továbbra is a régi étrend szerint táplálkoztak. Nem úgy éltek, hogy elkerülhessék a betegséget. Nem látszott rajtuk, hogy nagyra értékelték volna az Úrnak jóságát. Újra és újra megbetegedtek gondatlan cselekedeteik miatt. Hogyan dicsőülhetne így meg az Úr, rájuk árasztván a gyógyítás ajándékát?

Mikor világosságot kaptunk arra nézve, hogy szükségünk van kórházakra, az indok egyértelmű volt. Sokakat egészséges életmódra kellett nevelni. Szükség volt a betegek gyógyítását szolgáló intézményre, ahol megtanítják őket, hogy hogyan őrizhetik meg életmódjuk által egészségüket.

Gyakran kell előadásokat tartani arról, hogy miképpen kerülhetjük el bölcs életmód által a betegségeket. Így bemutathatjuk a betegeknek, mekkora felelősség nyugszik vállukon, hogy egészségüket megőrizzék, hiszen testük az Úr megvásárolt tulajdona.

Értelmünkért, lelkünkért és testünkért drága árat fizetett. „…dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:20) Isten  gondviselésében útmutatást adott, hogy kórházakat kell alapítani a betegek gyógyítása érdekében, és hogy emellett megtanuljanak egészségesen élni. A kórházak alapítása gondviselésszerű rendelkezés, mely által a különböző egyházakhoz tartozó embereket el kell érni, és megismertetni velük az erre az időre szóló megmentő igazságot. (Manuscript Releases, 7. kötet, 378-379. oldal)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro
Leave a CommentSubmit