„Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel 2:11)
Az idézett szavak – „akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” – az ígéretek után újból elhangzanak, és ez nagy jelentőséggel bír Isten gyermekei számára. A mi örök érdekünk az, hogy ismerjük és megértsük, mit mond a Szentlélek a gyülekezeteknek.
Gondosan kell kutatnunk a világosság és ismeret után, hogy tudatlanok ne maradjunk afelől, amit Isten parancsolt és ígért az ő drága Szavában. Lelkünk üdvéről vagy elkárhozásunkról van szó, és a legnagyobb őszinteséggel kell megkérdeznünk: „Mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem?” A legjobb esetben is rövid az élet, és szükséges, hogy ezt a rövid életünket Isten törvényeivel, mely egyúttal a Világegyetem törvénye is, összhangban éljük. Szükséges, hogy halló fülekkel és értő szívvel rendelkezzünk, hogy megértsük, amit a Lélek a gyülekezeteknek mond.
Az Isten angyalai sem jutnak annál magasabb ismeretre, mint hogy megtudhatják Isten akaratát; de legnagyobb gyönyörűségük az, hogy teljesítik a mennyei Atya általuk felismert tökéletes akaratát. Az elbukott embernek megvan az az előjoga, hogy Isten akarata tekintetében élő értelemre tegyen szert. Amíg próbaidőnk tart, értelmi képességeinket a leghasznosabb munkára kell használnunk, hogy a lehető legtöbbet kihozhassuk magunkból. Amikor igyekszünk az értelem minél magasabb fokát elérni, éreznünk kell Istentől való függőségünket, mert kegyelme nélkül nem lennénk képesek maradandó eredményeket elérni. Krisztus kegyelme által válhatunk győzőkké, az Ő vérének érdeme által kerülhetünk azoknak sorába, akiknek nevét nem törlik ki az élet könyvéből.
Akik elérik a végső győzelmet, azoknak élete párhuzamosan halad Isten életével, és a győzőnek koronáját viselik. Amikor ilyen nagy és örök jutalom vár reánk, a pályát kitartással kell megfutnunk, és hitünk szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra tekintenünk. (Signs of the Times, 1891. június 15.)
Ellen G. White