„Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra.” (I. Tim. 6:17)
„A jólét közepette nagy veszély leselkedik ránk. A gazdagság és dicsőség minden korszakban veszélyeztette az alázatosságot és lelkiséget… A szenvedés, a megpróbáltatás, a csapás fájdalmat okozhat, de a legnagyobb veszélyt a lelki életre a jólét jelenti. Ha az ember nem veti alá magát állandóan Isten akaratának, ha az igazság nem szenteli meg, a siker biztosan felébreszti benne az elbizakodottságra való természetes hajlamot.
Az alázat völgye – ahol az ember minden lépésénél csak Istentől várhat tanítást és eligazítást – veszélytelen. A legsúlyosabb veszélyben az az ember van, aki magas csúcson áll, és akit helyzete, állása folytán nagyon bölcsnek tartanak. Ha nem Istenre támaszkodik, biztosan elbukik. A gőg és becsvágy – ha ápoljuk magunkban – megrontja az életünket, mert a büszkeség és önelégültség bezárja szívünket a menny végtelen áldásai előtt… Szegény esendő ember! Mit is tehet Isten az olyan emberekért, akik elfeledkeznek arról, hogy teremtőjüktől függnek!” (Próféták és királyok, 38–39. l.)