„Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?” (Zsid 10:29)
Akik elutasítják Isten Lelkét és távozásra késztetik őt, nem tudják, hogy Sátán hová fogja őket vezetni. Amikor a Szentlélek eltávozik az embertől, önkéntelenül meg fogja tenni azokat a dolgokat, melyeket egykor – helyesen – bűnnek ítélt. Ha nem hallgat a figyelmeztetésekre, akkor olyan csapdába fogja ejteni önmagát, amely – mint Júdás esetében is – árulóvá és vakká teszi őt. Lépésről lépésre Sátán nyomdokait fogja követni.
Ki tud ezek után bármilyen célból harcolni vele? Talán a lelkészek fognak könyörögni velük és értük? Minden szavuk semmitmondó mesének tűnik előttük. Az ilyen lelkek Sátánt választották társuknak, félreértelmezik a kimondott szavakat és torz megvilágításban jutnak el elméjükhöz.
Azok, akik Isten Lelkét megszomorították, az Isten szolgái által hozzájuk intézett minden kérlelést értelmetlennek találják. Félreértelmeznek minden szót. Kinevetik és kigúnyolják a Szentírás figyelmeztetéseinek legünnepélyesebb szavait is, melyek hallatán remegnének, ha sátáni megbízottak nem babonáznák meg őket. Hiábavaló minden hozzájuk intézett felhívás. Nem hallgatnak meg sem feddést, sem tanácsot. Megvetik a Lélek minden könyörgését és áthágják Isten parancsolatait, melyeket egykor védelmeztek és felmagasztaltak. Nagyon illenek magatartásukra az apostol szavai: „…kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?” (Gal 3:1)
Saját szívük tanácsait követik, míg az igazság nem lesz többé igazság számukra. Barabbást választották, Krisztust pedig elvetették.
Létfontosságú, hogy Isten minden igéjével éljünk, máskülönben régi természetünk újra és újra előtérbe kerül. A Szentlélek, az igazság megváltó kegyelme teszi szívben eggyé egymással és Istennel Krisztus követőit. Csakis ő tudja kiűzni az ellenségeskedést, az irigységet és a hitetlenséget. Ő szentel meg minden vonzalmat. Ő szabadítja meg Sátán hatalmából és viszi vissza Istenhez a vágyódó és sóvárgó lelket. Ez a kegyelem hatalma. Ez az isteni hatalom, melynek befolyására megváltoznak a régi dolgok, szokások és gyakorlatok, melyeket ha mégis dédelget a lélek, elválasztja magát Istentől. Így megy végbe lélekben a megszentelődés, folyamatosan előre haladva és növekedve. (Review and Herald, 1897. október 12.)