„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (Jn 14:26)
A Szentlélek még mindig arra vár, hogy elvégezhesse munkáját az emberi szívben. Akik vágynak arra, hogy tanuljanak, azok közeli kapcsolatba kerülhetnek Istennel, és így beteljesedhet rajtuk az az ígéret, amit földön jártakor Krisztus mondott tanítványainak, hogy a Vigasztaló megtanít nekik mindent és eszükbe juttat minden dolgot. De ha elszakadunk Istentől, nem lehetünk többé Krisztus iskolájának tanulói, és nem fogunk többé személyes felelősséget érezni azokért a lelkekért, akikért Krisztus meghalt.
Krisztus tanítványainak az volt a legnehezebb, hogy Mesterük tanításait világosan elkülönítsék a rabbik, az írástudók és a farizeusok hagyományaitól és életelveitől. Jézus tanításai, melyekkel tanítványait képezte, s melyet ők Isten hangjaként tiszteltek, meggyőzte elméjüket és meglágyította érzelmeiket. A tanítványok nem lehettek addig élő és fénylő sugarak, amíg nem szabadultak meg az emberi mondásoktól és parancsolatoktól, s nem értékelték, szerették és cselekedték Krisztus szavait, melyek határozott igazságokként, mint értékes drágakövek mélyen bevésődtek elméjükbe és szívükbe.
Jézus eljött a világba, szent életet élt, meghalt, és eltávozott, hogy egyházára hagyja értékes kincseit, örökségét. Tanítványait tette meg a legdrágább hitelvek őrzőivé, hogy ők azt emberi tévedésektől és hagyományoktól mentesen egyházának kezébe tegyék. Úgy nyilatkoztatta ki magát előttük, mint a világ világossága és az igazság napja; és megígérte nekik a Vigasztaló Szentlelket, akit az Ő nevében az Atya küld nekik. (Signs of the Times, 1891. november 16.)
„Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok.” (Jn 14:18) Az isteni Lélek, akit a világ Megváltója ígérete szerint elküld, Isten jelenléte és hatalma. Ő nem fogja elhagyni népét ebben az Isten kegyelmét nélkülöző világban, hogy Isten ellensége bántalmazza és a világ zsarnoksága zaklassa őt, hanem eljön hozzájuk. (Uo., 1891. november 23.)