A lélek meglátogat minket

Devoțional zilnice 22 ianuarie 2019

„Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével.” (Ef 1:13)

Isten Lelkének erőteljes behatása folytán feltárult előttem az Ő jelenlétének, munkájának jellege. Az Úr megmutatta nekem azt a veszélyt, melybe azok a lelkek kerülnek, akiket ily módon közelített meg; hiszen a „látogatás” után az ellenség még hevesebb támadásainak lesznek kitéve. Sátán kísértéseivel ostromolja őket, hogy hatástalanítsa Isten Lelkének munkáját és elérje, hogy a fontos igazságok – melyeket a Szentlélek bemutatott és melyekről bizonyságot tett – ne tudják megtisztítani és megszentelni azokat, akik megkapták a mennyei világosságot; s így Krisztus ne tudjon megdicsőülni bennük. A nagy lelki világosság időszaka – ha a fényre nem vigyáznak különös módon, és nem cselekszenek aszerint – ugyanolyan mértékű lelki sötétségbe fordul át. Ha az emberek nem vigyáznak a szent befolyásra, és nem foglalják le elméjüket szent dolgokkal, akkor Isten Lelkének befolyása kitörlődik elméjükből.

Azoknak, akik a lelki ismeretekben gyarapodni szeretnének, az isteni forrás közelében kell állniuk, az üdvösség feltárult kútjaiból újra meg újra inniuk kell. Soha nem szabad elhagyniuk felüdülésük helyét; hanem szívüknek hálával és szeretettel kell megtelnie Isten jóságának és együttérzésének láttán; és folyamatosan részesülniük kell az élő vízből.

„De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek.” (Jn 6:36) Ez sokak esetében betű szerint teljesedik. Némelyeknek az Úr mélyebb betekintést engedett az igazságba, kegyelemmel, együttérzéssel és szeretettel teljes jellemébe; és mégis, miután megkapták a világosságot, hitetlenül fordultak el az Úrtól. Átélték Isten Lelkének mélyebb érintését, de amikor Sátán alattomos kísértéseivel megtámadta őket – ahogy ez mindig bekövetkezik az ébredés időszaka után – nem álltak végig ellen, harcolván a bűn ellen. Így akik előnyös helyzetben lehettek volna, ha helyesen használják fel a kapott drága világosságot, vereséget szenvedtek az ellenségtől. Az Istentől

kapott világosságot másokra kellett volna árasztaniuk, a Szentlélek szent kinyilatkoztatásaival összhangban kellett volna dolgozniuk és cselekedniük; de mivel nem ezt tették, vereséget szenvedtek. (Review and Herald, 1894. január 30.)

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro