A lélek szól hozzánk

Devoțional zilnice 23 ianuarie 2019

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot.” (Jn 15:26)

Az Úr nagy kegyelméből úgy döntött, hogy kiárasztja rád Szentlelkét. Az összejöveteleken és különböző intézményeinkben nagy áldás záporozott rád. A fény, az igazság és az erő mennyei követei látogattak meg, ám ezek alapján nem szabad azt gondolnod, hogy Isten így is megáld téged. Hogyan nyeri meg magának Krisztus választott gyermekeit?

A Szentlélek hatalma által; mert a Szentlélek a Szentíráson keresztül szól elménkhez, és az igazságot az emberi szívekbe vési. Keresztre feszítése előtt Krisztus megígérte, hogy elküldi tanítványainak a Vigasztalót. „Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (Jn 16:7-8). „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (13-14. vers)

Krisztusnak ezt az ígéretét nem értékelték eléggé. Mivel az emberek nélkülözték Isten Lelkét, nem értették meg a törvény lelkiségét, sem annak örök követelményeit. Még azok, akik megvallották Krisztus iránti szeretetüket, sem értették meg a köztük és Isten közötti viszonyt, minderről csak homályos sejtésük volt. Nem értik meg kellőképpen Isten csodálatos kegyelmét, mely abban nyilvánult meg, hogy odaadta egyszülött Fiát a világ megmentéséért. Nem értik, milyen mélyrehatóak a szent törvény követelményei, és hogy gyakorlati életüket milyen bensőségesen át kell járniuk a törvény utasításainak. Nem ismerik fel, milyen nagy előjog, de egyben szükséglet is az ima, a megtérés és a Krisztus szavai szerinti élet.

A Szentlélek szolgálata az, hogy tudatosítsa a lélekben a megszentelődésnek azt a módját, amit Isten elfogad. A Szentlélek szolgálata által a lélek megvilágosodik, a jellem megújul, megszentelődik és közelebb kerül Istenhez. (Review and Herald, 1894. január 30.)

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro