A megfelelő magatartás

Devoțional zilnic 31 august 2019

„Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk. Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.” (2Jn 8-9)

Hamarosan lesznek olyanok, akik minden lehetséges módon igyekeznek leértékelni és elferdíteni a Lélek bizonyságtevésének igazságát. Készen kell állnunk a tiszta, egyértelmű üzenetekkel, amelyek 1846 óta érkeznek Isten népéhez. Lesznek olyanok is, akikkel egykor hitünkben egyek voltunk, később azonban új, idegen tanok után kutattak, hogy furcsa és szenzációhajhász dolgokat mutassanak be az embereknek. Megtévesztő csalásokat alkalmaznak, mintha azok White testvérnőtől származnának, hogy becsapjanak lelkeket…

Akik közönséges beszédként fogadták Isten világosságát, azoknak a tanácsok nem válnak hasznukra.

Vannak olyanok is, akik lelki vakságuknak megfelelően Isten üzenetét félreértelmezik. Néhányan, hitükben meggyengülve, tagadják az üzenetek valódiságát. Néhányan nevetségesnek fogják feltüntetni, Isten évek hosszú során át küldött világossága ellen dolgoznak, hogy a hitben gyöngéket eltévelyítsék. De sok ember számára nagy segítséget jelentenek majd ezek az üzenetek. Bár nem személyre szólóak, mégis sokan megváltoznak általuk, sok embernek segítenek abban, hogy a különféle bűnöket elkerüljék. … Az Úr Lelke benne lesz a tanításokban, és sok szívben legyőzi a kétségeskedést. Ahogyan a Szentírás önmagát magyarázza, úgy van ez a bizonyságtételekkel is. Sokan fogják buzgón olvasni az üzeneteket, amelyek leleplezik a gonoszt, hogy megértsék az üdvözülendők, mit is kell tenniük. … Ezek az üzenetek a szívekben találnak maguknak helyet, s ott átalakulást idéznek elő. (Selected Messages, 1. kötet, 41-42. oldal)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro