Devoțional zilnic

A teljes alázat

„Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!” (II. Kor. 9:15)


 
„Isten Fia megkezdte az ember üdvösségéért való terv teljesítését, tudva minden lépést, amelyet meg kell tennie, és mind lejjebb szállva annak érdekében, hogy engesztelést szerezzen a bűnei miatt megterhelt, nyögve sóhajtozó világnak. Micsoda megalázkodás! Ámulatba ejtette az angyalokat. Nyelv nem írhatja le, a képzelet nem ragadhatja meg: az örök Ige beleegyezett abba, hogy testté legyen; Isten emberré lett. De még ennél is alább szállt: mint embernek meg kellett aláznia magát, hogy elviselje a sértést, a szidalmazást, a szégyenletes vádakat és a durva bántalmazást. Nem volt elegendő, hogy meg kellett halnia, hogy szembetalálkozzék a megszegett törvény ítéletével, szükséges volt, hogy szégyenletes halállal haljon meg. Önmaga felől mondja a próféta által: »nem fedeztem be arcomat a gyalázat és a köpdösés elől« (Ésa. 50:6). Mint helyettes, az ember helyére állt, aki árulóként és lázadóként kerül a törvény ítélete alá. Ennélfogva Krisztus gonosztevőként halt meg a hitszegők helyett, úgy, hogy isteni lelkére halmozódott azok minden bűne. »A bűnösök közé számláltatott« (Ésa. 53:12).

A bűnös, elítélt emberért történt a menny Fenségének minden megalázkodása. Lejjebb és lejjebb szállt megalázottságában, hogy kiemelje az embert erkölcsi lealacsonyodottságából, míg végül már nem volt nagyobb mélység, amit elérhetett
volna.” (1901. 141. sz. kézirat)