„Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsema megtörtek szívét.” (Ésa 57:15)
Mindenki, aki alázatos, érdeklődő szívvel, s azzal a határozottsággal jön Isten Igéjéhez, hogy meg akarja ismerni az üdvösség feltételeit, megérti, mit mond a Szentírás. De azok, akik olyan lelkülettel látnak neki az Ige kutatásának, melyet az nem hagy jóvá, azok olyan lelkülettel fogják befejezni a kutatást, melyet nem a Szentírásból nyertek. Az Úr nem fog olyan szívhez szólni, mely közönyös iránta. Nem vesztegeti az oktatástolyan valakire, aki készakarva tiszteletlen, vagy tisztátalan, de annál inkább megtanít minden lelket, aki nem áll ellene javaslatainak és hajlandó nem hatástalanítani Isten törvényét.
Meg kell aláznunk szívünket, és őszintén, tiszteletteljesen kutatnunk az élet Igéjét; mert csak az alázatos és töredelmes lélek láthatja meg a fényt. A szívnek, a léleknek, s az elmének is fel kell készülnie a világosság befogadására. A lélekben csend kell hogy legyen. A gondolatokat Jézus Krisztus irányításának kell alárendelni. A kérkedő öntudatosságot és elbizakodottságot meg kell róni Isten Igéje jelenlétében.
Az Úr ahhoz a lélekhez szól, mely megalázza előtte önmagát. Az imaoltárnál, amikor hit által megérintjük a kegyelem trónját, megkapjuk Isten kezéből azt az égi fáklyát, mely világosságot hoz a sötétségbe és meggyőz bennünket lelki szükségleteinkről. A Szentlélek kinyilvánítja Isten dolgait annak, aki őszintén keresi a mennyei kincset. Ha figyelünk az ő irányítására, akkor elvezet bennünket minden világosságra. Ahogy szemléljük Krisztus dicsőségét, elváltozunk az ő képmására. Olyan hitünk lesz, mely szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket. Szívünk megújul és készek leszünk minden dologban engedelmeskedni Istennek. (Review and Herald, 1896. December 15.)
Ellen G. White