„Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.” (2Kor 5:19)
A megváltás tervében az emberek és az angyalok összhangban dolgoznak, miközben Isten igazságára tanítják azokat, akik nem ismerik azt, hogy megszabadulhassanak a bűn kötelékeiből. Csak az igazság teheti szabaddá az embert. Minden teremtmény számára hirdetni kell azt a szabadságot, mely az igazság ismeretéből ered. Mennyei Atyánk, Jézus Krisztus, és a mennyei angyalok mindannyian érdeklődnek e nagy és szent munka iránt.
Azt a magasztos kiváltságot kaptuk Istentől, hogy nyilvánvalóvá tegyük az Ő jellemét azáltal, hogy önzetlenül törekszünk embertársainkat megmenteni a romlásból, melyben elmerültek. Minden emberi lelket – aki engedte, hogy a Szentlélek őt megvilágosítsa – felhasznál az Úr az általa elgondolt terv véghezvitelénél. Az egyház feje Krisztus és Őt fogja legjobban megdicsőíteni, ha egyházának minden tagja részt vesz a lelkek megmentésének munkájában…
Nagyobb öröm van a mennyben egyetlen bűnös megtérésén, mint kilencvenkilencen, akiknek nincs szüksége megtérésre. Amikor meghalljuk, hogy egyes helyeken győzedelmeskedik az igazság, akkor az egész gyülekezet csatlakozzék az öröménekhez és küldjön hálaimát az Úrhoz. Dicsőítsük meg az Úrnak nevét, hogy még nagyobb buzgalommal váljunk Isten munkatársaivá. Az Úr sürget minket, hogy hajtsuk végre utasítását: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Mk 16:15) De szükségünk van arra is, hogy nagyobb teret engedjünk a Szentlélek munkájának abban, hogy a munkások összefogjanak és egységes hadtestként, erőteljesen nyomuljanak előre.
Emlékezzünk mindannyian arra, hogy „látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek”. (1Kor 4:9) Ezért mindannyiunknak alázattal és félelemmel kell feltennünk a kérdést: „Mi az én feladatom?” A Lélek átalakító befolyását fogja bizonyítani, ha utunk során minden lépésünknél teljesen Isten szolgálatára szenteljük magunkat. (Review and Herald, 1895. július 16.)
Ellen G. White