„Uram, hallgasd meg könyörgésemet, fi gyelmezzél imádságomra, hűséged és igazságod szerint hallgass meg engem! Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143:1–2) „Immár merészkedtem szólni az én Uramnak, noha por és hamu vagyok…” (I. Móz. 18:27)
„Sokan azok közül, akik őszintén törekszenek életszentségre, csüggedtek és kétkedők. Mindig csak önmagukra tekintenek, siránkoznak hitetlenségük felett, s mivel nincs hitük, úgy érzik, hogy Isten áldásaira sem tarthatnak igényt. Ezek az emberek az érzelmet összetévesztik a hittel! Az egyszerű, igaz hitet szem elől tévesztik, s így lelkükre sötétség borul.
Tereljék el gondolataikat önmagukról, elmélkedjenek Isten kegyelméről és jóságáról, számlálják elő Isten reményt nyújtó szavait, azután pedig egyszerűen higgyék, hogy Isten teljesíti minden ígéretét. Nem a magunk hitében kell bíznunk, hanem Isten ígéreteiben.
Ha megbántuk a múltban elkövetett törvényszegéseinket, s elhatároztuk, hogy a jövőben engedelmesek leszünk, higygyünk abban, hogy Isten Krisztus érdemeiért elfogad és megbocsátja bűneinket. Néha azonban homály és csüggedés üli meg a lelket, és elmerüléssel fenyegeti. De ne dobjuk el bizodalmunkat. Szemeinket Jézusra kell szegeznünk, tekintet nélkül érzelmeinkre. Iparkodjunk teljesíteni minden felismert kötelességünket és nyugodjunk meg Isten ígéreteiben.” (Üzenet az ifjúságnak, 69. l.)