Az igazság felszabadít

Devoțional zilnic

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket… Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Jn. 8:32, 36)


 
„Az a lélek, aki nem adja át magát Istennek, egy más hatalom uralma alatt áll. Nem ura önmagának. Beszélhet ugyan szabadságról, mégis a legnyomorultabb rabszolgaságban szenved.

Nem ismerheti fel az igazság szépségét, mert elméjét Sátán uralja… Krisztus azért jött, hogy letörje a lélekről a bűn rabszolgaságának bilincseit. A megváltás művében nincs semmi kényszer vagy külső erőszak. Isten Lelkének befolyása alatt szabadon választhatja meg az ember, hogy kit akar szolgálni. Az a változás, ami végbemegy akkor, amikor valaki átadja magát Krisztusnak, szabad választás eredménye. A bűn kizárása: a lélek ténykedése. Igaz ugyan, hogy önmagunkban nincs erőnk ahhoz, hogy kiszabaduljunk Sátán uralma alól, mégis ha kívánjuk, és nagy ínségünkben a felettünk álló mennyei erőért kiáltunk, akkor képességeinket, a lélek erőit a Szentlélek isteni ereje árasztja el, és az Úr akarata teljesül.

Az egyetlen lehetőség, amelynek alapján az ember biztosíthatja szabadságát, ha Krisztussal egyesül. »Az igazság szabaddá tesz benneteket« – mondotta Jézus. Krisztus az igazság. A bűn csak akkor diadalmaskodhat, ha meggyengíti az elmét és megsemmisíti a lélek szabadságát. Az engedelmesség Isten iránt az ember énjének valóságos dicsőségére és méltóságára való helyreállítását jelenti. A királyi törvény, amelynek alattvalóivá válhatunk: »a szabadság tökéletes törvénye« (Jak. 2:12).” (Jézus élete, A világ világossága c. fejezetből)

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro
Leave a CommentSubmit