„A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra, és az Úrnak kijelentéseire. Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testben kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.” (2Kor 12:1-2)
Gyakran érdeklődnek a látomás alatti és az azt követő állapotom felől. Azt tudom mondani, hogy amikor az Úr késznek talál a látomásra, Jézus és az angyalok jelenlétébe kerülök és teljesen megfeledkezem a földi dolgokról. Nem látok távolabbra, csak ameddig az angyal vezet engem. Figyelmemet gyakran tereli a földön zajló eseményekre.
Időnként messzire repülök a jövőbe, és meglátom, hogy mi fog történni. Majd olyan dolgok nyilatkoznak meg előttem, amelyek a múltban történtek. Miután visszatérek a látomásból, nem emlékszem azonnal mindenre, amit láttam. A kép nem teljesen tiszta előttem, amíg el nem kezdek írni. Ekkor a látomásban megtapasztalt kép előjön, és szabadon tudok írni róla.
Előfordul, hogy visszatérek a látomásról, az általam látott dolgok elrejtőznek előlem, és nem is tudom emlékezetembe idézni őket mindaddig, amíg az elé a közösség elé nem kerülök, amelyikre vonatkozik. Ekkor törnek elő belőlem, amiket látomásban láttam. A látomás elmondásakor vagy leírásakor is éppen annyira függök az Úr Lelkétől, mint amikor kapom. Nem tudok visszaidézni dolgokat mindaddig, amíg az Úr a Neki tetsző időben elém nem tárja, hogy én azokat elmondjam vagy leírjam. (Selected Messages, 1. kötet, 36-37. oldal)
Habár az Úr Lelke irányít akkor is, amikor leírom mindazt, amit láttam, éppúgy, mint amikor látomásban vagyok, de a szavak, amelyeket használok, az én szavaim. Azonban, ha az angyal szavait használom, mindig idézőjellel jelzem. (Uo., 37. oldal)
Ellen G. White