„Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (2Kor 4:6)
A keresztények valójában Jézus Krisztus képviselői, nem pedig trónkövetelők. A világ ezek alapján alakítsa ki isten-fogalmát, hogy követői csak felveszik nevét, de munkáját nem végzik? Olyanokra mutogassanak-e, akik hívőknek vallják magukat, de szívük mélyén nem hisznek, akik elárulják a szent igazságokat, és az ellenséggel együtt munkálkodnak, akikre ezt mondják: „Ó, ezek a keresztények, akik csalnak, hazudnak és megbízhatatlanok”? Ezek nem azok, akik igazán bemutatnák Istent.
De Isten nem engedi, hogy megtévesszék a világot. Az Úrnak van egy kiváltképpen való népe a földön, akiket nem szégyell testvéreinek szólítani, mert Krisztus ügyéért munkálkodnak. Nyilvánvalóvá válik, hogy szeretik Istent, mert megtartják az Ő parancsolatait.
Az isteni képmás visszatükröződik rajtuk. Ők a világ és az angyalok látványosságai. Együttműködnek a mennyel. Az Urat azok tisztelik és dicsőítik meg a legjobban, akik a legtöbb jót teszik.
A szívből jövő igaz vallásosság jó cselekedetek és szavak által lesz nyilvánvalóvá, ezáltal láthatják az emberek azoknak munkáját, akik szeretik Istent, és így dicsőítik Őt. Az igaz keresztény bővölködik a jó cselekedetekben és sok gyümölcsöt terem. Eledelt ad az éhezőnek, felruházza a mezítelent, meglátogatja a beteget és megvigasztalja a nyomorúságban levőket. A keresztények tanúsítsanak szívből jövő érdeklődést a környezetükben élő gyermekek iránt, akik az ellenség szövevényes kísértésein keresztül bármikor elveszhetnek. Fiatalok élnek környezetünkben, akikért a gyülekezet tagjai felelősséggel tartoznak, mert Krisztus értük is meghalt a Kálvária keresztjén, hogy nekik is megvásárolja az üdvösség ajándékát. Ilyen drágák ők Isten szemében, és Ő arra vágyik, hogy mindörökre boldogok legyenek.
Isten megváltói munkája csak akkor fejeződik be, ha az egyház tagjai elvégzik a rájuk bízott részt, amikor felkelnek és világítanak, mert eljött az ő világításuk ideje, és az Úr dicsősége rajtuk feltámad. Krisztus önkéntes együttműködésre hív bennünket, hogy küldötteiként határozott, komoly és állhatatos munkát végezzünk a lélekmentésben. (Review and Herald, 1895. január 29.)
Ellen G. White