Bőkezűség és jóakarat

Devoțional zilnic

„Mert bizonyság vagyok rá, erejök szerint, sőt erejük felett is adakoznak, sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat
jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.” (2Kor 8:3-4)

A Krisztus halála után elindult munka az evangélium terjedése és szélesedése nagyobb anyagi készleteket tett szükségessé, és ez az alamizsnaadás törvényét sürgősebb szükségletté tette, mint az a zsidó uralom alatt volt. Most Isten nem kisebb ajándékot, hanem a világ bármely eddigi korszakához képest nagyobbat kér. A Krisztus által lefektetett elv az, hogy az ajándékok és áldozatok álljanak egyenes arányban a kapott világossággal és áldásokkal. Ő ezt mondta: „valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle.” (Lk 12:48)

A keresztény korszak áldásaira az első tanítványok is jótékony és nagylelkű tettekkel válaszoltak. Miután Krisztus elhagyta tanítványait és felemelkedett a mennybe, a Szentlélek kiáradása – mások megmentése érdekében – az önmegtagadáshoz és önfeláldozáshoz vezette őket. Amikor a jeruzsálemi szegény szentek szükségben voltak, Pál ekképp írt a pogányokból lett keresztényeknek a jótékonyság gyakorlásával kapcsolatban: „Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.” (2Kor 8:7) Itt a jótétemény a hit, a szeretet és keresztény buzgóság mellett kap helyet.

Azok, akik azt gondolják, hogy jó keresztények, és közben bezárják fülüket és szívüket amikor Isten feleslegüket kéri, félelmetes tévedésben élnek. Vannak, akik bővelkednek az igazság szeretetének megvallásában, ami a szavakat illeti; érdeklődnek az igazság előrehaladása felől, ám ennek előmozdítása érdekében semmit sem tesznek.  Az ilyenek hite halott, nem tartják életben a cselekedetek. Az Úr sohasem követ el ilyen tévedést, hogy megtérít egy lelket és a kapzsiság uralma alatt hagyja. (Review and Herald, 1874. augusztus 25.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro
Leave a CommentSubmit