Erős és gyengéd

Devoțional zilnic 28 februarie 2020

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét? Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! (Mik. 7:18)


 
„Légy vidám és dicsérd az Urat jóvoltáért! Mindazt, amit meg nem érthetsz, bízd rá! Isten szeret téged, minden fogyatkozásod részvéttel tölti el… Sátán arra törekszik, hogy elvonja a gondolatainkat hatalmas Segítőnktől, és fogyatékosságainkra irányítsa. Jézus – bár ismeri múltunkat – mégis megbocsátja bűneinket. Ne hozzunk hát szégyent rá azzal, hogy kételkedünk szeretetében. Le kell tennünk a kereszt lábához bűneinket, nehogy megmérgezzék az élet forrását. Ha Sátán rád zúdítja fenyegetéseit, fuss el előle, nyugtasd meg lelkedet Isten ígéreteivel!… Ha állandóan remény és kétség között hullámzik az életünk, Krisztust szomorítjuk meg. Hiszen oly félreérthetetlenül bizonyítja szeretetét… Krisztus szeretete az övéi iránt éppolyan erős, mint amilyen gyengéd. Erősebb, mint a halál, mert ő meghalt, hogy megszerezze számunkra az üdvösség lehetőségét, és eggyé tegyen bennünket önmagával, csodálatosan és örökre eggyé… És őbenne nincs változásnak árnyéka – ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Bár a bűn korszakokon át uralkodott, és meg akarta akadályozni Jézus Krisztus szeretetének kiárasztását, mégis gazdag folyamokban buzog szeretete mindazok számára, akikért feláldozta életét.” (Üzenet az ifjúságnak, Győzelmes élet c. fejezetből)

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro