Győzni kell Isten ereje által

Devoțional zilnic 22 februarie 2020

„Emberi módon szólok a ti testetek erőtelensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra, azonképpen szánjátok oda most a tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre.” (Rm. 6:19)


 
„Ha Isten Lelke uralja a szívet és a lelket, a megtért ember… ne tegye ölbe a kezét, és ne elégedjék meg azzal, amit Krisztus eddig érte munkált. Aki be akar jutni Krisztus országába, az tapasztalni fogja, hogy a bűnös természet minden ereje és a sötétség birodalmának hatalmai által felszított szenvedélye összeesküszik ellene. Minden nap újból oda kell szentelnie magát, minden nap fel kell vennie a harcot a gonosszal. Régi szokások, velünk született rossz hajlamok fognak harcolni a felsőbbségért. Ezekkel állandóan küzdeni kell, hogy Krisztus erejében győzelmet arathassunk. A Megváltó földi életében, amelyet a gonosszal szemben tanúsított állandó ellenállás csiszolt tökéletessé, bemutatta, hogy miként juthat el az ember – Istennel együttmunkálkodva – már itt e földön, a jellem tökéletességére… Megváltónk örömmel árasztja ránk áldásait, amelyekre a gonosszal való küzdelemben szükségünk van… Nem érheti kudarc azt, aki hitben folyton előrehaladva, lépésről lépésre felfelé hág a menny kapujához vezető létrán, mígnem eléri annak legmagasabb fokát.” (Az apostolok története, Rómából írt levelek és a Hű mindhalálig c. fejezetekből)

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro