„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is! A szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez! Mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, aki bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12–13)
„A gyülekezet… inkább kész az aktív munkára, mint az alázatos odaszentelődésre, inkább hajlandó a külső vallásos szolgálatban való foglalatoskodásra, mint a szív belső munkájára. Az elmélkedést és az imádságot mellőzik a sürgés-forgás és a külső dolgok kedvéért. Az igazi vallásosság a szív megüresítésével és megtisztulásával kezdődik, és naponkénti ima által tápláltatik. Munkánk állandó előrehaladása és a megnövekedett lehetőségek büszkeséggel és önelégültséggel töltik el sokak szívét. Félő, hogy ez foglalja el Isten szeretetének a helyét… Böjtre, Isten előtti megalázkodásra és imára van szükség, hanyatló buzgóságunk és lankadó lelkiségünk miatt. Vannak kiegyensúlyozatlan elmék, akik olyan böjtöt kényszerítenek magukra, amelyet az Írás nem tanít… Farizeusi vallásuk nem Krisztustól való, hanem maguk alkották. A saját jócselekedeteikben bíznak az üdvösséget illetően. Hiábavaló módon azt remélik, hogy érdemszerző cselekedeteik révén megnyerik a mennyet, ahelyett, hogy a megfeszített, feltámadott és megdicsőített Üdvözítőre támaszkodnának, ahogy ezt minden bűnösnek tennie kellene.” (Bizonyságtételek I. kötet, 556–557. l.)