Igaz és hamis ébredési mozgalmak

Devoțional de seară

„És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok
ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” (Jel 18:4)

A hit és a kegyesség súlyos hanyatlása ellenére is vannak Krisztusnak hűséges követői ezekben az egyházakban. Mielőtt Isten utoljára látogatná meg ítéletével a földet, az Úr népe között olyan lelki ébredés lesz, amire az apostoli idők óta nem volt példa. Isten Lelke és ereje kiárad népére. Akkor sokan elkülönülnek azoktól az egyházaktól, amelyekben a világ szeretete kiszorítja az Isten és Igéje iránti szeretetet. Sokan – lelkészek és egyháztagok – boldogan elfogadják azokat a nagyszerű igazságokat, amelyeket Isten ebben az időben hirdet, hogy elkészítsen egy népet az Úr második eljövetelére.

A lelkek ellensége gátolni akarja ezt a munkát. Mielőtt e mozgalom ideje elérkezik, megkísérli kibontakozását megakadályozni hamisítvány létrehozásával. Azokban az egyházakban, amelyeket megtévesztő befolyása alá tud vonni, azt a látszatot kelti, hogy Isten különleges áldása árad ki rájuk. Nagy vallási érdeklődés látszatát kelti. Tömegek ujjongnak majd azon, hogy Isten csodálatos munkát végez értük; pedig ez a munka más lélektől származik. Sátán a vallás leple alatt próbálja meg befolyását a keresztény világra kiterjeszteni.

Az elmúlt fél évszázad sok ébredésében kisebb-nagyobb mértékben azok a hatások érvényesültek, amelyek a jövő nagyobb mozgalmaiban fognak megmutatkozni: érzelmi túlfűtöttség, az igaz és a hamis keveredése. Ezek nagyon alkalmasak az emberek félrevezetésére. De senkinek sem kell eltévednie. Isten Igéjének fényénél nem nehéz megállapítani e mozgalmak jellegét. (The Great Controversy, 464. oldal)

Ellen G. White

Leave a CommentSubmit