Krisztus a védőügyvédünk

Devoțional zilnic 15 februarie 2020

„Azután megmutatta nékem Józsuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, és Sátánt, aki jobb keze felől állt, hogy vádolja őt. És mondta az Úr Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán, dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet! Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?” (Zak. 3:1–2)


 
„Krisztus követői vétkeztek ugyan, de nem engedték át magukat Sátán hatalmának. Megbánták bűneiket, és alázatos szívvel keresik az Urat. A mennyei szószóló pedig védelmébe veszi őket. Akit a legjobban sért hálátlanságuk, aki ismeri bűneiket, de bűnbánatukat is, kijelenti: »Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán! Én életemet adtam ezekért a lelkekért. Markaimba metszettem fel őket. Lehet, hogy a jellemük tökéletlen és igyekezetük kudarcba fulladt, de megbánták bűneiket, én pedig megbocsátok nékik, és elfogadom őket«…” (Próféták és királyok, 366. l.)

„Mi magunk nem tudjuk kivédeni Sátán vádjait. Egyedül Krisztus könyöröghet hathatósan értünk. Ő tudja elhallgattatni vádolónkat olyan érvekkel, amelyek nem a mi, hanem az ő érdemein nyugszanak… Ó, ti szegény, bűnbánó halandók, halljátok meg Jézus szavát és higgyétek úgy, amint halljátok: »Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! Eltörlöm törvényszegéseit. Befedezem bűneit. Az ő javára számíttassék be az én igazságom, az én igaz életem!« Hozzánk pedig így szól: »Lásd levettem rólad a te álnokságodat!… Hamisságod eltávozott tőled «… Ó, micsoda változás ez!” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 195. l.)

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro