„A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt 119:130)
Előfordul, hogy eszes, művelt emberek nem értik a Szentírás egy-egy részét, ugyanakkor tanulatlan emberek, kiknek gondolkodása gyöngének és csiszolatlannak látszik, fölfogják értelmüket. Erőt és vigasztalást találnak olyan részekben, melyeket az okosok titokzatosnak tartanak vagy mint lényegtelent mellőzik. Miért van ez így? Megmagyarázták nekem, hogy az utóbbiak nem támaszkodnak a maguk eszére, hanem a fényforráshoz fordulnak.
Ahhoz, aki a Szentírást ihlette. Alázatos szívvel kérik és kapják a bölcsességet. A Bibliában még mindig az igazság bányáira lelhetünk. Aki őszintén keres, rájuk bukkanhat. Krisztus mezőn elrejtett kincshez hasonlította az igazságot. Nem a felszínen hever, ásnunk kell utána. S a felfedezés sikere nem annyira szellemi képességünktől függ, hanem szívünk alázatától és a hittől, mellyel megragadjuk Isten segítségét.
A Szentlélek irányítása nélkül mindig is az a veszély fenyeget, hogy nagyot csavarunk a Szentíráson, vagy pedig félremagyarázzuk azt. Sokan olvassák a Bibliát, még sincs semmi hasznuk belőle. Sőt, sok esetben ártalmukra válik. Ha tiszteletlenül és ima nélkül nyitjuk meg Isten szavát, ha gondolataink és szeretetünk nem csügg Istenen vagy nincsen összhangban vele, akkor kétely felhőzi be értelmünket. A Biblia ilyképpen való tanulmányozása csak a kételkedő bölcseletet hizlalja. Az ellenség veszi át a gondolatok fölött a vezető szerepet és felemás magyarázatokat sugall. Ha valaki nem törekszik szóban és tettben az Istennel összhangban élni, akkor, ha mégannyira tanult ember is, könnyűszerrel melléfoghat, magyarázatai pedig megbízhatatlanok lesznek. De ha őszintén keressük Isten akaratát, akkor a Szentlélek életünk elveivé teszi az Ige szabályait, felírja azokat lelkünk tábláira. Csak azok remélhetik a Lélek további felvilágosítását, akik követik a már elnyert fényt. (Testimonies, 5. kötet,704-705. oldal)
Ellen G. White