Lélekkel betöltve

Devoțional zilnic 17 iunie 2019

„A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.” (ApCsel 13:52)

A Szentlélek mérhetetlenül nagy munkát végez. Isten munkásai ebből a forrásból kapnak erőt és hatékonyságot. A Szentlélek a Vigasztaló, aki Krisztus személyes jelenlétét közvetíti a léleknek. Aki egyszerű, gyermeki hittel tekint Krisztusra, az isteni természet részesévé válik a Szentlélek által. Ha a keresztényt Isten Lelke vezeti, akkor tudhatja, hogy teljessé lett Őbenne, aki minden dolognak az irányítója. Ahogy pünkösd napján Krisztus megdicsőíttetett, úgy dicsőüljön meg újra az evangélium munkájának befejezésekor, amikor egy népet elkészít, hogy a végső próbában, a nagy küzdelem záró szakaszában meg tudjon állni.

Amikor a föld majd fénylik Isten dicsőségétől, akkor ahhoz hasonló munkát láthatunk, mely az apostoli korban ment végbe, amikor a tanítványok Lélekkel betelve hirdették a feltámadt Megváltó hatalmát. A menny fénye hatotta át azok sötét elméjét, akiket Krisztus ellenségei elhitettek, de most – a Szentlélek hatékony munkája nyomán – elutasították a róla festett hamis képet, és úgy látták Őt, mint megdicsőült Főpapot és Megváltót, aki bűnbánatra indítja Izraelt, és elengedi bűneiket. A Szentléleknek az embereken megnyugvó ereje által Krisztus dicsőül meg.

Amikor a Szentlélek megláttatta velük Krisztust, felismerve hatalmát és istenségét, hittel nyújtották felé kezüket, mondván: „Hiszek, Uram!” Mindez a korai eső idején történt, de a késői eső sokkal bőségesebb lesz. Az emberiség Megváltója megdicsőül és a föld fényleni fog az igazság Napjának ragyogó sugaraitól. Ő a világosság forrása, és a félig nyitott ajtókon fény sugárzik Isten népére, hogy magasba emeljék Őt és dicsőséges jellemét azok előtt, akik a sötétségben vannak. (Home Missionary, 1893. november 1.)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro