Olyanokhoz, akiket nem várnánk

Devoțional zilnic 9 noiembrie 2019

„Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemelé szavát, és szóla nékik:
Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez
néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! Mert nem
részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától.” (ApCsel 2:14-16)

A Szentlélekkel való keresztség – ahogy ez pünkösd napján is történt – az igazi vallásosság újraéledéséhez és sok csodálatos esemény megtörténéséhez fog vezetni. Mennyei értelem fog közénk jönni, és az emberek úgy szólnak majd, ahogy Isten Szentlelke indítja őket. De bár működjék az Úr úgy, ahogy ezt a pünkösd napjai után tette, akkor majd sokan azok közül, akik ma azt állítják magukról, hogy hiszik az igazságot, oly keveset fognak tudni a Szentlélek munkájáról, hogy így tudnak majd kiáltani: „Óvakodjatok a fanatizmustól!” Azokról, akiket a Szentlélek betöltött, azt mondják, hogy „édes bortól részegedtek meg”. (ApCsel 2:13)

Nincs messze az idő, amikor az emberek sokkal bensőségesebb kapcsolatba akarnak jutni Krisztussal, szorosabb egységre jutni Szentlelkével, mint ezelőtt bármikor, és ez így is lesz, ha feladják saját akaratukat és útjaikat, és alárendelik magukat Isten akaratának és Isten útjainak. A magukat keresztényeknek vallók legnagyobb bűne az, hogy nem nyitják meg szívüket a Szentlélek befogadására. Amikor a lelkek vágyakoznak Krisztus után, és keresik a vele való egységet, akkor azok, akik csupán a kegyesség látszatával bírnak, felkiáltanak: „Legyetek elővigyázatosak, ne essetek végletekbe!”

Amikor a mennyei angyalok közénk jönnek, és emberi eszközök által munkálkodnak, igazi és jelentős megtérések lesznek, ahogyan ez pünkösd napján történt. Testvéreim, vigyázzatok és ne próbáljatok emberi lelkesedést kezdeményezni! Miközben elővigyázatosak vagyunk az emberi elgondolások szerinti lelkesedésekkel kapcsolatban, nem kellene azokhoz csatlakoznunk, akik bizalmatlanok és kétségeket támasztanak a Szentlélek munkájával szemben: Amikor a Szentlélek birtokába vesz férfiakat és nőket, akkor lesznek, akik megkérdőjelezik és kritizálják ezt, mert az ő saját szívük hideg, a szent tűz nem érintette őket. (Selected Messages, 2. kötet, 57. oldal)

Ellen G. White

Ai mai putea citi si aceste materiale:

Frate de sânge cu Iuda Iscarioteanul

  „Poate orb pe orb să călăuzească? Nu vor cădea amândoi în groapă? Nu este ucenic mai presus decât învăţătorul său; dar orice ucenic desăvârşit va fi ca învăţătorul său.” (Luca 6:39) Este Vinerea Mare. Cu peste 2.000 de ani în urmă, un om a luat o decizie în inima sa, care avea să schimbe cursul istoriei, atât a umanităţii, cât și a istoriei sale personale. „Ești o Iudă!” i se spune astăzi celui care repetă greșelile strămoșului său din Israelul antic. Iuda Iscarioteanul, căci despre el vorbim, reprezentant al tipologiei isteţului subversiv și trădător, este condamnat pe vecie să sufere oprobriul istoriei pentru oricât ar ţine ea. Portretul său a părăsit cercul credincioșilor și a intrat în mentalul colectiv, unde nimeni nu caută să îl înţeleagă deplin. Ideea că am putea împărţi trăsături de caracter cu acest personaj care L-a trădat pe Iisus nu încape în imaginaţia colectivă. Nimeni nu vrea să fie ca el sau să aibă prieteni ca el. Cu toate acestea, „umanitatea sa era perfect autentică și este absolut identică cu a noastră, (…) iar personalitatea sa relevă o condiţie mentală foarte similară conștiinţei obișnuite a oamenilor de azi”, apreciază profesorul Uraguchi, de la Universitatea de…

Semnele Timpului.ro