„Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene.” (Jer 15:16)
Állandóan szükségünk van a türelemre, a kedvességre, az önmegtagadásra és az önfeláldozásra, ha a Biblia vallását gyakoroljuk. Ha azonban Isten Igéjének alapelvei beépülnek életünkbe, mindennel, amit teszünk, minden szavunkkal, minden apró-cseprő tettünkkel arról teszünk bizonyságot, hogy Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk s hogy még gondolatainkat is foglyul ejtette. Életünk a jó szolgálatában fog állni, mert a Szentlélek Isten dolgaival tölti be elménket. Krisztus vallását fogjuk gyakorolni, mert akaratunk tökéletes összhangban lesz Isten akaratával.
Szomorú, hogy néhányan, akik az igaz vallás birtokosainak vallják magukat, mellőzik az Útmutatót, melyet Isten adott, hogy mutassa a menny felé vezető utat. Talán olvassák a Bibliát, de csupán úgy olvassák Isten Szavát, mintha azok emberi toll által papírravetett szavak volnának, melyek többletismeretet adnak. Ha csak beszélnek az igazságról, az nem fogja kielégíteni a hallgatót. Az ilyen emberek – bár azt vallják, hogy Istenért dolgoznak – azt hallanák Krisztus ajkáról, ha köztük volna, hogy: „Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.” (Mt 22:29) Az ilyen emberek nem tudhatják, mit jelent az igazi vallás.
Krisztus így szólt: „a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63) Jeremiás ezekkel a szavakkal vall Isten Igéjéről: „Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára.” Isten szavában isteni gyógyítás rejlik, melyet az úgynevezett bölcsek és okosok nem tapasztalnak meg, de a kisdedeknek kijelentetik. „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt 119:130) Ha szívünkben őrizzük ezt az Igét, akkor az elménk kincstárává válik, melyből új és régi dolgokat hozhatunk elő. Nem találunk többé örömet abban, hogy a világi, hétköznapi dolgok felett gondolkozzunk, hanem ezt mondjuk: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” (105. vers) (Review and Herald, 1897. május 4.)
Ellen G. White