„Aki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem.” (Jn. 6:37)
„Egyesek úgy vélekednek, hogy előbb bizonyos próbaidőt kell kiállniuk, melyben bizonyságát adják annak, hogy teljesen megváltoztak, s csak azután kérhetik az áldásokat, holott most, azonnal igényelhetnék azokat… Abban a bűnös, tehetetlen, alárendelt állapotban, amelyben éppen most vagyunk, jöjjünk Jézushoz. Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenhetünk meg előtte és bűneinket bánva lábaihoz borulhatunk. Szeretetének karjaival átölel, sebeinket bekötözi, és minden tisztátalanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik… Isten nem úgy bánik velünk, mint mi halandók bánunk egymással… Sátán mindig készen áll arra, hogy megfosszon bennünket a remény és világosság utolsó sugaraitól is, de ezt te ne engedd meg! Ne hallgass a Kísértőre, hanem kiáltsd felé: …Mennyei Atyám irgalmas, s bár szeretetével visszaéltem, áldásait eltékozoltam, mégis hozzá megyek, és ezt mondom: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, nem vagyok méltó, hogy fi adnak hivattassam, tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!« (Lk. 15:18–19)…”. (Jézushoz vezető út, Hit és elfogadás c. fejezetből)