„Így szól Sion: Elhagyott az Úr engem és elfeledkezett rólam! Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fi án? És ha ezek elfeledkeznének is, én terólad el nem feledkezem!” (Ésa. 49:14–15)
„Te, aki érzed méltatlanságodat, ne félj ügyedet Isten elé vinni! »Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?« (Rm. 8:32) Krisztus leghőbb vágya, hogy örökségét kiszabadítsa Sátán hatalmából. Mielőtt azonban külsőleg megszabadulhatnánk tőle, belső életünknek kell szabaddá válnia. Az Úr azért enged meg próbákat, hogy megtisztuljunk a földiességünktől, önzésünktől, jellemünk durva,
Krisztustól idegen vonásaitól. Isten hagyja, hogy a szenvedés áradata elborítsa lelkünket, hogy megismerjük őt és Jézus Krisztust, akit elküldött, hogy szívünk mélyéből vágyakozzunk megtisztulni minden szennytől, és a próbából tisztábban, szentebben és boldogabban kerüljünk ki.
Sokszor önzéstől elsötétült lélekkel lépünk be megpróbáltatásaink kohójába. De ha türelmesen viseljük a próbát, Isten jellemét tükrözve kerülünk ki belőle. Amikor a szenvedés elérte célját, Isten »felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet« (Zsolt. 37:6). Soha nem kell attól félnünk, hogy az Úr figyelmen kívül hagyja népe imáját. Az a veszély azonban fennáll, hogy a kísértésekben és próbákban elcsüggedve felhagyunk az imádkozással.” (Krisztus példázatai, A hamis bíró és az özvegyasszony c. fejezetből)